Magyar füveskönyvek, füvészkönyvek

Magyar vonatkozású történeti áttekintés

A füveskönyv vadon termő és kertekben termesztett növények rendszeres leírását, orvosi hasznát és táplálkozási felhasználhatóságát tartalmazó kéziratos vagy nyomtatott könyv.

Szűkebb értelemben mindazon növények a gyógynövények közé sorolhatók, amelyek a gyógyszerkönyvekben is megtalálhatóak. A kiindulási alap azonban a füveskönyvek, amelyek egyebek mellett leírták a népi gyógyászat tapasztalatain alapuló növényekkel való gyógyhatásokat. A benne található népi gyógymódokról általánosságban megállapíthatjuk, hogy mivel sok ember tapasztalatainak összegzésén alapul, gyakorlatilag mellékhatások nem lépnek fel, és hosszan alkalmazhatóak. A tapasztalat szülte bölcsesség mellett azonban esetenként babonaságból, tudatlanságból származó tévedés is található bennük.

A fűszer- és gyógynövényeket folyamatosan szüretelheted és száríthatod. Fűszernövények szárítása. Ajánljuk a Kertlap Kertészeti Webáruházban kapható helytakarékos növényszárító hálót!

Magyar füveskönyvek a 16. században

Melius Juhász Péter (1532-1572) debreceni református lelkész a Herbarium az füveknek nevekrôl, természetekrôl és hasznairól című művét a kolozsvári Heltai nyomda adta ki. Az első magyarországi kimondottan botanikai mű. Elsôsorban Adam Lonitzer (Lonicerus) botanikus, orvos és tanár, a Lonicera (lonc) névadója, munkáinak a fordítása (pl. Herbarium 1582), de könyve magyarországi növényeket is tartalmaz. Összesen 627 fajt ismertet. A benne említett magyar növények neve meghaladja a 2000-et . A szerző nem volt botanikus, 28 ismert, javarészt hitvitázó műve közt ez az egyetlen ilyen tárgyú írás. Olcsó orvosi tanácsadó a flóra megismeréséhez, mivel a képzettség nélküli köznépnek szánta. Egyik nagy erénye a természetes elôfordulási hely és a körülmények jellemzése.

Beythe István (1532 – 1612) munkásságának fontos részét képezték növénytani kutatásai. 1582-ben Németújváron (jelenleg Güssing, Ausztria) találkozott és ismerkedett meg a kor leghíresebb botanikusával Clusiusszal (Charles de l’Écluse 1526- 1609, a bécsi császári kertek felügyelője, tevékenységének köszönhető a holland tulipánhagyma ipar felvirágzása), aki 1574-82-ben itt, mint Batthyány Boldizsár vendége füvészeti kutatásokat végzett. Beythe Clusius kutatásaiban segédkezett. Clusius hazánkban közel 480 virágos és virágtalan növényt írt le vagy említett meg. Clusius-szal Beythe összeírta a növények magyar neveit s a latin neveikkel együtt Stirpium nomenclator Pannonicus címen Németújváron adta ki 1583-ban. A fametszetekkel illusztrált könyv 766 kis nyolcadrét oldal, és 358 (két kivetellel) egész oldal terjedelmű. Clusius az előszóban emlékezik meg segítőjéről.

Beythe András, Beythe István fia (1564-1599) szintén református pap, Füveskönyve jórészt szószerinti átvétele Melius 17 év előtt megjelent Herbáriumának, kisebb részben fordítása. Beythe munkájában 270 növényt sorol fel magyar és latin néven, orvosi hatását és alkalmazása módját ismerteti. Beythe műve az akkori időkben divatos, valószínűleg a népnek szánt, növény-orvosságos könyv. Beythe András munkájában több mint negyven olyan magyar növénynév található, melyet más források azelőtt még egyáltalán nem, vagy más értelemben említettek.

Magyar füveskönyvek a 17. században

Pápai Páriz Ferenc (1649- 1716) sokoldalú tudós, orvos, kollégiumi professzor és költő volt egy személyben. A latin címet viselő Pax corporis (A test békéje, Kolozsvár, 1690), teljes egészében magyarul írt könyvével Pápai Páriz megalkotta az első, teljes, átfogó magyar nyelvű orvosi munkát. Könyvét az egyszerű embereknek írta. Arra törekedett, hogy a betegségeket a korabeli orvostudomány alapján népszerűen közérthetővé tegye, kezelési utasításait, tanácsait jórészt házi orvosságokkal segítse elő. Felhasználta a népgyógyászat azon tapasztalatait is, amelyeket orvosként helyeselt. Mintegy 300 gyógynövényfaj alkalmazásáról ír.

Erre az időszakra esik Lippay György (1600-1666), esztergomi érsek, botanikus tevékenysége. Az érsek nevezetessé lett messze földön híres pozsonyi kertjérôl. Ugyanis az ő nevéhez fűződik a 16. század második felében létesített, Forgách Ferenc alapította pozsonyi érseki kert továbbfejlesztése és taxonómiai, építészeti átalakítása. A kertben kiterjedt dísznövény-, gyümölcs- és zöldségtermesztés folyt. A kertet csak metszetek és leírások alapján ismerjük, nem maradt fenn.

Unokaöccse Lippay János (1606-1666) jezsuita pap, nyelvtanár, botanikus, az első magyar pomológus, aki 100 gyümölcsfajtát írt le saját megfigyelései alapján, legismertebb alkotása a Posoni kert című mű.

A könyv három kötetben jelent meg. Az első kötet, vagy ahogy ő nevezi, az első könyv1664-ben Nagyszombaton Virágos kert címmel, a második kötet, a Veteményes kert szintén 1664-ben, de már Bécsben és a harmadik könyv, a Gyümölcsös kert pedig ugyancsak Bécsben 1667-ben, halála után jelent meg. Forrásai, elsôsorban Peter Laurenberg és Giovanni Ferrari munkái voltak, a középpontban azonban Lippay György érsek elméleti és gyakorlati tudása, de mindenekelôtt a díszkertje áll. E munkának külön érdeme, hogy a vadon termô növényekre is kitér. Még a második kiadása idején, l753-ban, azaz kilencven év elteltével is keresett szakkönyvnek számított. Az első könyv 150, a második majdnem 100, a harmadik pedig mintegy 120 fajt és fajtát mutat be, kiemelve ökológiai, botanikai, növényvédelmi és táplálkozástani vonatkozásait.

Magyar füveskönyvek a 18-19. században

Mátyus István (1725 – 1802) orvos munkáiban a betegségek megelőzéséről és a helyes táplálkozásról éppúgy olvashatunk, mint a táplálék- és fűszernövények gyógyhatásairól. Marossszék főgyógyásza és táblabírája, az Ó- és Új Diaetetica szerzője. Mátyus István hatkötetes Ó és Új Diaetetihája (Pozsony, Landerer, 1787) méltó folytatása Pápai-Páriz művének. Ez azonban terjedelménél és tudományos igényű megfogalmazásánál fogva inkább a szakemberekhez szólt.

Másfél század elteltével született meg a második Meliuséhoz hasonló munka Csapó József (1734-1799) debreceni orvos jóvoltából 1775-ben, Új füves és virágos magyar kert címmel. Célja inkább a növények külsô és belsô hasznának ismertetése. A könyv több mint 1100 magyar népi növénynév lelőhelye. Pl. a kankalin szó ebben a munkájában tűnik föl először, mint a “sárga kükörics” másik elnevezése.

1807-ben jelent meg az utolsó jelentős magyar fűvészkönyv, Diószegi Sámuel (1760-1813) református lelkész, botanikus és sógora, Fazekas Mihály (1766-1828; A Lúdas Matyi szerzője) botanikus, természettudós
műve, a Magyar Füvész Könyv. Linné rendszerét vette alapul és a népszerűsítés igényét a tudomány szempontjaival igyekezett összeegyeztetni. Megalkották a magyar morfológiai nyelvet. Hatása a reformkorban igen nagy volt. Diószegi Sámuel Orvosi Füvészkönyve (1813) már jóval kisebb jelentőségre tett szert.

Ebben az időszakban tevékenykedett Veszelszki Antal (1730-1800) orvos, botanikus, bárki másnál jobban ismerte a hazai flórát. A’ növevény plánták országából való erdei, és mezei gyűjtemény, vagy- is fa- és fűszeres könyv (Pest 1798) című művében hivatkozik ugyan Linnére, de az ő rendszertanának megfelelő binominális neveket szeszélyesen használja. Humorral fűszerezett stílusa a benne foglalt információin túl, nyelvi szempontból is értékes, élményt adó olvasmány.

Kortársa Fridvalszky János (1730-1784) jezsuita kanonok tanár, természettudós, bár teológiai és történeti munkákat is írt, és megjelentetett egy kiadványt Erdély ásványairól. Alapvető munkája az 1771-ben kiadott Dissertatio de agris fimandis et arandis pro Magno Principatum Transilvaniae (Értekezés az Erdélyi Nagyfejedelemségben alkalmazandó trágyázásról és szántásról). Kísérletezett csicsókából készült kenyeret sütésével. Javaslatokat tett az erdélyi kormánynak arról, hogyan lehetne kákából, ami nagy mennyiségben volt Erdélyben, papírt előállítani. Munkásságáért Mária Teréziától 100 aranyat, majd 200 Ft nyugdíjat és apáti címet kapott.

Ebben az időben dolgozott Kitaibel Pál (1757–1817) is, a magyar tudományos botanika megteremtője, a Kárpát-medence flórájának első nagy felfedezője, leírója és ismertetője. 1802-ben kapott professzori kinevezést. Előadásokat azonban nem tartott, ehelyett emberfeletti nehézségeket vállalva hatalmas utazásokat tett az ország különböző vidékein, összegyűjtötte és leírta növényeit, kőzeteit, megvizsgálta ásványvizeit. Három kötetes főműve Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae címmel (Magyar fordításban: Magyarország ritkább növényeinek leírása és képei) 1799-1812 között Bécsben jelent meg latin nyelven, Waldstein Ádám gróf közreműködésével. A kötetek illusztrátora Schütz János volt, a növények leírását Kitaibel Pál adta.

majki kamalduli remeteség